Ayurvédikus képzések I. szint – ABHYANGA

68 000 Ft

AYURVÉDA AZ ÉLET TUDOMÁNYA

Elmélet: szeminárium sorozat I-III.

Gyakorlat: masszázsterápiák I-III.

Alkalmanként 3 nap

Emelt szintű egy éves Ayurvéda Konzulens képzés

Az Ayurvéda nemcsak a tudományt, de a vallást és a filozófiát is magában foglalja,melyben  az igazság a Lét, a Tiszta Létezés, mint élet Forrása. Az Ayurvéda az igazság tudománya, ahogyan az az élet által megmutatkozik.

Tanfolyam sorozatunk az alapoktól szintenként felépítve kíván betekintést nyújtani e csodálatos több ezer éves bölcsesség, tudomány, egészségtudomány, erkölcs-és etikai normák rendszerébe, mely tudás birtokában többszintű fejlődés tapasztalható.

Kiknek ajánljuk:

 Masszőröknek, természetgyógyászoknak, jógaterapeutáknak, pszichológia szakterületein dolgozó szakembereknek, valamint azon kedves érdeklődőknek, kik fontosnak tartják megérteni testük működését, felelősséget kívánnak vállalni gyógyulásukért

Programunk fő célkitűzése:

  • a több, mint 5000 éves, a mai napig élő, klinikailag igazolt, ayurvédikus gyógyászat bemutatása alap és emelt szinteken.
  • módszereivel testi-lelki egészségünk elérése,
  • annak megtartása hosszú távon,
  • korunk népbetegségeinek elkerülése.
  • praxis módszerének hatékonyabbá tétele integrál szemléletű tudásanyaggal

Jelen programunk egészségmegőrző, öngyógyító eljárások összessége, melyet megismertetünk a résztvevőkkel saját életükért való felelősségvállalás jegyében.

Terapeuták, szakemberek részére integrál szemléletű oki terápiák megismerését szolgálja.

  • a módszer tanulható
  • folyamatosan fejleszthető
  • kiváló egészség teremthető alkalmazásával

Az Ayurvéda  a világ több országában a modern medicina mellett, és azzal együtt működve van jelen! Klinikai módszertanára orvosok szakosodnak!

A programban közreműködik:

Riesz István Dr. (Ayu) Hon.
Magyar Ayurvéda Gyógyászati Alapítvány Kht. kuratóriumi elnöke
Garuda Trade Kft. ügyvezető igazgatója

Oktató:

Dr. Csizmadia Ágnes (PhD.)
Ayurvédikus Filozófia Tud. doktora
Pszichoterapeuta – természetgyógyász
Az Aryan Természetgyógyász Oktató-és Egészségnevelő Kp. igazgatója

 

Tematika:

Blokkonként felépülő, egymásra épülő tudásanyag.

Az elméleti anyagoknál egy blokk egy hétvége.

 

Elmélet: 1.) Az ayurvéda története és filozófiája, alapvető rendszerei:

  1. Az ayurvéda és a nyugati akadémikus orvoslás
  2. Az ayurvéda alapelvei, céljai
  3. Az ayurvéda ágai
  4. Az ember felépítése
  5. Érzékszervek és az öt elem
  6. Az ember alkatának meghatározása az ayurvéda szerint
  7. Mentális alkat típusok – Gunák
  8. Szövetek és salakanyagok: Dathu-k és Mala-k
  9. Az anyagcsere irányítója – a belső tűz – Agni
  10. Az ártó, emésztetlen étel – Ama jellemzése

Elmélet: 2.) A betegség kialakulása az Ayurvéda tanítása szerint, a gyógyítás megkezdése: pancha karma terápiák, felépítő terápiák

  1. A betegség kialakulása az ayurvéda tanítása szerint
    1. Belső okok: (4 féle)
      • Apragia aparádha (az intellektus tévedése)
      • Aszatmja-indrijártha-szamjóga (az érzékek hibás használata)
      • hiányállapotok
      • mérgezések
    2. Külső okok: Természeti tényezők (2 féle)
      • Természeti tényezők
      • Karmikus okok
  2. A betegségek kezelésének fontos lépései az ayurvédikus gyógyászatban
    1. Felmérés-diagnosztizálás
    2. A kezelés értelmezése
  3. A pancha karma
    1. Poorva karma – a pancha karma előzetes eljárásai
    2. Pradhan karma – a pancha karma tisztító terápia fő kezelési szakaszának elemei
    3. A pancha karma utáni levezető, csillapító kezelések

Elmélet: 3.) Étrend:

  • az étrendet az egyén alkatához, (prakriti)-hez kell igazítani
  • a 6 alapíz, (édes, savanyú, sós, pikáns, keserű, fanyar) és azok hatása a dosa-kra
  • az étel jellemzői (nehéz-könnyű, olajos-száraz, hideg-meleg), és azoknak a dosa-kra gyakorolt hatása
  • az évszakok specifikus hatásai a táplálkozásra
  • karaan, vagyis az ételek elkészítésének folyamatai
  • a táplálék összetétele
  • az elfogyasztott étel mennyisége
  • az étkezések gyakorisága-helye és ideje
  • egyes táplálékok jellemzése azok hatásaik szerint
  1. Étel iránymutató az alapvető alkattípusokra
  2. A böjt
  3. Ayurvédikus yoga étrend
  4. Gyógyító fűszernövénye

 

Gyakorlat:  Ayurvédikus masszázs terápiák I. Abhyanga

Az Ayurvéda egy átfogó szellemi-lelki és a mindennapi élet egészségmegőrzésének tudása. A masszázs egy része ugyan,de általa közelebb kerülhettek az ayurvéda egész rendszeréhez! Az oktatás során kitérünk a betegségek lelki okaira, felismerésére.az alkat szerinti tipizálásra (vata-pita-kapha alkat meghatározásra ) A testet felszabadító tisztításokra ( pancha karma kezelésekre ) A felépítő terápiák lehetőségeire ,mint meditáció,jóga,mantrák,imák,fohászok,táplálkozás….

Röviden egy kis ismertető a masszázsról:
Az egész testet érintő gyógytevékenység. A masszőr olajjal, illetve krémmel bekent testfelületen a kéz különböző részeivel dolgozik. Elméleti alapját a testet behálózó láthatatlan energiavonalak ( sroták ) fogalma képezi. Az indiai filozófiatörténet bizonyítja eredetét.
Az energiavonalakon elhelyezkedő marma pontok szervekkel tartanak kapcsolatot,hasonlóan,mint a kínai akupresszúra pontok. Masszázs alkalmával áttörhetők a pontokban keletkezett gátak, mellyel segíthető az energia újbóli áramlása, az egészségi állapot helyreállítása. Speciális indiai zenére a páciens a terápia során mindvégig meditatív állapotban van. Ebben a zónában a belső fiziológiai folyamatok kiválóan harmonizálódnak.

Kiválóan alkalmas:
– lelki blokkok felismerésére-oldására
– stressz okozta feszültség oldására, testi-lelki harmonizálásra,
– mozgásszervi bántalmak fájdalommentes kezelésére,
– ízületi és gerincbántalmak gyógyítására,
– reumatikus panaszok enyhítésére,
– élénkíti a vér- és nyirokkeringést,
– a test méregtelenítésére,
– az öngyógyító folyamatok aktivizálására.

Tananyag csomagunk elméleti blokkjaiban megtanuljuk a speciális alkatok meghatározását, így mind a masszázs,mind az étrend ,egyedivé válik, valamint a tisztító eljárásokat alkatok,és betegségek szerint. Így a masszázsterápiás eljárások hatékonysága nagymértékben fokozható.

Kérdésed van? Elakadtál? Nem tudtál még dönteni?

Ne aggódj, összeállítottunk Neked egy tudásbázist, ahol igyekszünk előre megválaszolni felmerülő kérdéseidet:

https://www.termeszetgyogyaszkepzes.hu/gyakran-ismetelt-kerdesek/

 

Láss különbséget! Nézz a dolgok mögé!

1, Hitvallásunk:  „ Mást, jobbat, tartalmasabbat, egy életre szólót!  Hivatást!”

2, Azt, hogy ki kezébe adunk jogosítványt a gyógyítói munkához felelőssé tesz egy életre szólóan  minket!
Nincs olyan szakma, melyet gyorsan, kizárólag tananyagból profin elsajátíthatsz!
A tradíció és a tudomány találkozása – legyen érték számodra, ha gyógyítóvá szeretnél válni!
A gyógyító munkájához egyfajta szellemiség is szükséges. E nélkül nincs valódi gyógyító képzés!
Ne a vizsgára készülj elsősorban! Az ÉLETRE!!   Kívánj HIVATÁST tanulni!

3, Tanulj úgy, hogy a gyakorlatban is megálld a helyed! E közben szánj időt saját fejlődésedre, gyógyulásodra! Hisz hitelesség nélkül mit ér egy szakma!

4, Kihez vinnéd gyermekedet gyógyulni? Ki felé lennél bizalommal? Néhány hónap alatt bemagolt –majd múló ismeretanyaggal rendelkező, vagy gyakorlatban is felkészült hiteles természetgyógyászhoz?
Tudod mit jelent a terápiás gyakorlat?  Létezhet úgy képzés, hogy ezt ne tanulják a Hallgatók?
Sajnos az alap tananyag ezt nem tartalmazza. Hiába ugyanabból a tananyagból tanítanak egyes iskolák, a felkészítések között hatalmas különbségek vannak!

5, Egy gyógyító soha nem arra fókuszál, mennyi bevétele lehet! Ha becsületesen, jól képzetten dolgozol, ha szánsz időt a folyamatos fejlődésre, fejlesztésre, ha igényes a környezeted, ahol fogadod a klienseket, eleve sikerre rendeltetett a munkád! Szájról szájra terjed jó híred, csodás állandó, kiszámítható szeretetteljes munkád lesz egy életre!
Szeretnéd látni a képzés alatt, hogy dolgozik egy természetgyógyász? Milyen egy tanácsadás? Hogy tervezzük meg az azt követő terápiát? Hogyan és milyen fontos adatokat dokumentálunk? Egyáltalán miért rögzítjük a kliens adatait, fontosabb anamnézis adatait, illetve, hogy milyen lépésekkel, milyen terápiát alkalmazunk? Hogyan választjuk ki a megfelelő kezeléseket, hatóanyagokat?  Miért fontos a kliens véleménye a terápiák során? Hogy tesszük mérhetővé a változásokat?

6, Nálunk a hospitálás a képzés része. Gyakorlati része. Mely – bár nem tananyag a vizsgához – rendkívül fontos eleme a kurzusoknak! Gondolj csak bele, hogy lehetne asztalos az, aki még sohasem munkált meg egyetlen fát sem?? Csak….mert könyvből megtanulta…..

7, Szükséged van segítségre, hogy elindulj a szakmában?  Hogyan lehet működési engedélyt szerezni? Hogyan lehet rendelőt nyitni? Milyen szabályok között tudunk hivatalosan – félelem mentesen dolgozni? Mit jelent a kuruzsló törvény? Tudod, hogy mindazok, akik engedély nélkül dolgoznak, hiába van papírjuk, végzettségük, mind kuruzslók?  Jogi háttérrel rendelkező képzéseinken, szakemberünk, Dr. Sarusi-Kis Bettina E.ügyvéd minden eshetőségre felkészít! Ő a kisebbik lányunk. Minden képzést elvégzett nálunk. Még gimnazista korában kezdődött a szerelem a természetes gyógymódokkal. Mire érettségizett számos alternatív kurzuson Tanúsítványokat szerzett. A hivatása nem e szakterület lett. Elvégezve a Jogi Egyetemet, ügyvédi szakvizsgát tett. Hivatalosan ügyvédként dolgozik, e mellett folyamatosan képzi magát az alternatív területen is. Jelenleg Life coach –ként diploma munkáját írja.

8, A nálunk végzett hallgatókat végigvezeti a működési engedélyek, a hivatalos munkába állás lépcsőin!
Segítséget nyújt az esetleges elakadásoknál. Jogi és életvezetési tanácsaival bátran indulhatnak munkát vállalni Hallgatóink. Számos külföldi munkába állás folyamatát is megsegítettük ilyen szakmai és jogi háttérrel.
Supervisióink – továbbképzéseink egy életre szóló segítséget adnak a szakmai fejlődés útján!

9, Végül nézd meg honlapunkat!  Nézd végig, milyen igényességgel készítettük, Nézd meg, számodra kiderül-e, hogy gyakorló természetgyógyászok, pszichológusok, orvosok, valódi szakmájukat szívvel-lélekkel végző szakemberek vagyunk!

10, Nézd meg, kiderül-e számodra, hogy nem elsősorban képzés értékesítők vagyunk!

11, Mindannyian a szakmánkban sikeres keresett szakemberek vagyunk, akik szeretnénk tudásunk legjavát átadni a jövő jól képzett természetgyógyászai számára! Több, mint 20 éves szakmai és közel 20 éves oktatási gyakorlattal rendelkezünk!

12, Iskolánkból számos sikeres szakember került ki az elmúlt években! Akikre büszkék vagyunk!

13, Hamarosan elérhető képekkel, videókkal honlapunkon az „ AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK „ menüpont.

14, Azon végzett Hallgatóink sikertörténetét láthatjátok, akik képzéseink elvégzésével az ország számos pontján működtetik vállalkozásukat, keresett szakemberekké váltak. Szeretettel gondolnak vissza ránk.

Igényes oldal! Teljeskörű tájékoztatás!

Kedves Ágnes! Közelmúltbeli telefonbeszélgetésünk az amúgy is szimpatikus és meggyőző weboldalán, és azon belüli bemutatkozásán túl további meggyőződést adott, hogy az Ön képzési rendszerében jó helyen leszek. Ajánlására szakirányként a fülakupunktúrát választottam és csomagban kérem, ahogy a weboldala kínálja és ahogy Ön szóban is ajánlotta, természetesen elfogadom az érveit a szakirány-választással kapcsolatban és abszolút bízom a tapasztalatában és szakértelmében. Köszönöm szépen ezúton is a telefonon rám szánt idejét és gondolatait, sokat segített.
Köszönöm! Tamás

Tamás

“Hálásan köszönöm az összes információt.Szerintem egy életre szóló “szerelem” indult az ayurvédával az életemben és a szakmámban.

Legyen szép napod!”

Marianna

“Sikeresen levizsgáztam!!!!


Kedves Ági! Csak most jutottam el odáig hogy írjak. Sikeresen levizsgáztam Fülakupunktúrából.
A 6 jegyből 5 lett 5-ös
1 db 4-es (az anamnézisem lett a 4-es. Kicsit másként gondolkodtunk)
Fogalmam sincs, hogy alakul a májusom… Egyenlőre a rengeteg elmaradásom igyekszem behozni, nem tudom mikor tudok képzésekre menni, viszont szívesen várom a leveleket…..szívesen megyek hozzád!
Köszönöm a felkészítést!
Andi

Andi


Kedves Ági!

Köszönöm szépen a segítséget az esettanulmányhoz. Ha esetleg még lesz kérdésem, akkor jelentkezem.

A harmadik nap végére megértettem miért jelentkeztem. Nekem magamnak egy gyógyulás volt ez a három nap. Egy szemfelnyitás, hogy mit csinálok rosszul, hogy jó úton vagyok, hogy akkor is megcsinálom, amit megálmodtam. Azt nem mondom, hogy sétagalopp lesz, de jók az alapok. Az első két nap bizonytalansága után számomra a harmadik nap egy kiteljesedéssel zárult.
Kerestem recepteket a jegyzet ajánlott alapanyagai alapján, a férjemnek is tetszik az új irány. 🙂

Köszönök szépen nektek mindent!
Május 18-án találkozunk!

Ölellek benneteket!

Ildikó

Ildikó

“Kedves Szerzőtársak!

Köszönöm, hogy az idén is hozzájárultatok írásaitokkal, ászana sorozataitokkal magazinunk minél hitelesebbé, tartalmasabbá tételéhez. Ti vagytok az a Csapat, aki a Jóga útja magazin színvonalát jelentitek és garantáljátok, s ezzel olyan hiteles tudást, szemléletmódot adtok olvasóinknak, ami sokak számára egyébként talán elérhetetlen lenne. 

Kívánok nektek Áldott Karácsonyt és minden jót az Új Esztendőre!

Hálával és szeretettel

Erika “

Bajkó Erika

A jóga útja magazin kiadója

“Nagyon várom a találkozást, olyan nagy örömmel megyek mindig és olyan sokat gazdagodom szellemileg-lelkileg :)”

Vácity Eszter

Hallgató – Ayu. Konz. és Ayu. terápiák kurzusok résztvevője

“Drága Ági!

Szeretném megosztani Veled gondolataimat(esettanulmány része magamról) Már 3.napja úlök egy fogászati kongresszuson és azt gondolom,hogy fogalma sincs a fogorvosoknak arról,hogy mi az oka a fogászati/szájsebészeti/ízületi problémáknak és csak tapogatóznak,próbálkoznak a terápiával.

 Az ayurvéda pedig szinte minden esetben megoldást ad(ha a beteg együttműködő).

Hálásan köszönöm Neked!😇😘

Dr. R. Marianna

>
0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a SHOP-ra